Connie, egy lány a sok közül...

Hogyan segíthetek?

Van egy munkaképtelen barátom. Hogyan segítsek neki?
Van egy munkanélküli barátom: Mit tehetek érte?
Van egy bátyám, aki haragszik a világra. Tehetek érte valamit?

Mindannyian segíteni akarunk. Szeretnénk adni, tenni, mondani valamit, ami jó lenne a másiknak. De vigyázzunk! A segítő kéz nem mindig az, aminek látszik. Ha egy percig elgondolkodunk ezeken a kérdéseken, be fogjuk látni, hogy a másik emberre fókuszálunk. A másik ember fájdalmára való koncentráláskor csatlakozunk a rezgéseihez, amelyek egybeolvadnak a mieinkkel, amíg végül ugyanúgy rezgünk, mint ő. A figyelmünk a negatív körülményekre terelődik, amitől még több negatív érzésünk lesz, mint amennyi az elején volt. Még több negatív dologgal „segítettük” a barátunkat, mint amennyi neki volt.

Akkor hogyan segítsünk?
Az első dolog: kerüljünk a jó érzés helyére, nyissuk ki a szelepet, mielőtt még bármit is gondolnánk a másik emberrel kapcsolatban. Ezután sugalmazhatjuk – nem erőltetni, csak sugalmazni – ugyanannak a szelepnek a megnyitását a társunknál. Tovább ne segítsünk. A festő példájával: ne fessük meg a vásznát, de nyíltan ajánljunk fel neki festéket és ecsetet.

Ahelyett, hogy tragédiájukban együtt érzően rájuk gondolunk és sajnáljuk őket, nézzük barátainkat úgy , ahogyan látni szeretnénk. Ha van bennük valami, ami segíteni tud rajtuk, az a pozitív erőfeszítés, a szerető energia. Ez erős hatással lesz gondolkodásukra, érzéseikre. Ezért van az, hogy az imádság ritkán segít a betegeknek. Amikor valakiért imádkozunk, hogy múljon el a baja, akkor a hiányból indulunk ki. Úgy tekintünk rá, mint tehetetlen bábra, pedig ugyanolyan lény, mint bárki más a Világegyetemben.

Van egy barátnőm, akinek az apja az ország másik felén, háromezer mérföld távolságban haldoklott magányosan. A barátnőm minden este, amikor lefeküdt, gyógyító gondolatokat küldött az apja felé, miközben az remélte, hogy rendbe jön. De saját szomorú állapotában az apját a hiányaival látta, egyedül, búskomoran. Egy társtalan férfi megrendítő képe volt előtte, bátorítás, élni akarás nélkül. Az apja állapota egyre rosszabb lett.

Amikor megismerte a vonzás törvényét, rájött, hogy pont az ellenkezőjét tette, mint amit el akart érni. Ezután amikor este lefeküdt, úgy gondolt az apjára, amilyen régen volt: életerős, vidám, szellemes, társas emberként. Újraélte a vidám, családi együttléteket. Érezte, ahogyan elérzékenyül a boldogságtól, miközben azokra az időkre emlékezett. Három napon belül – három nap! – telefonált az apja, hogy jobban érzi magát, és nagyszerű lenne, ha a lánya meglátogatná!

Okozója volt a barátnőm a változásoknak? Csak egy lehetőséget nyújtott az apjának, hogy fölvehesse az új festéket és az ecsetet. A barátnőm rezgésekkel nyújtott neki segítséget, ugyanúgy, ahogyan életmentő mellényt dobunk valakinek. Rajta múlik, hogy megragadja-e vagy sem. A választás az övé és egyedül az övé.” – Lynn Grabhorn: A vonzás hatalma

Szeretettel osztottam meg Veletek: Ery

www.thesecret.hu