Connie, egy lány a sok közül...

Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra:
Megkértél, h nerúgjak be, így nem ittam semmit.
Büszke voltam, ahogyan azt előttemegmondtad.
Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu, és a többiekgúnyolódtak is.
Tudtam, hogy igazad volt Anyu, és h neked mindig igazad
van.
A buli lassan véget ért, és mindenki hazaindult.
Ahogy az autóhozléptem, tudtam, h épségben haza fogok érni:nevelésed
alapján-felelősségteljesen és büszkén!
Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába.
De a másik sofőr frontálisan belémhajtott.
Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy
a másik sofőr ivott.
És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell!
Itt fekszem, haldoklom!
ANYU KÉRLEK SIESS!
Hogy történhet ez velem?
Az életem kipukkan, mint egy lufi!
Körülöttem minden tiszta vér...
Anyu, legtöbb az én vérem.
Hallom, az orvos azt mondja, h már nem tud segíteni rajtam.
Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam.
A többiek voltak, akik ittak.
A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én.
Egyetlen különbség:ő volt az, aki részeg volt, én vagyok az,
aki most meghal!
MIÉRT isznak az emberek Anyu?
....
Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek!
A férfi, aki belémjött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem...
és haldoklom.
Ő meg csak néz rám hülyén!
Mondd meg a BÁTYÁMnak, hogy ne sírjon Anyu.
És mondd meg APUnak, h legyen most bátor.
Ha már a menyországban leszek Anyu, írasd asírkövemre:
"Apja lánya".
...
Valaki mondhatta volna neki, h ne igyon, ha vezet
.Ha mondta volna neki ki, most nem kellene meghalnom.
Már alig kapok levegőt Anyu, nagyon félek.
KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.
Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád!
Mielőtt elmegyek, van egy kérdésem:
NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN,
MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?

(Egy lány utolsó telefonbeszélgetése édesanyjával)

A számla
"Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával.
Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az
anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft.
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett
töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem
neked: 0 Ft
- az életemért, amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.
A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből.
Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE."
...ismeretlen írótól

Két beteg ember
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.
Egyikük minden nap délután
felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához
közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont
bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen
helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden
délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes
beszámolók tartották életben,már alig várta őket, ez volt minden
változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,
egymásba felejtkezve.
Miközben az ablak melletti beteg
kimerítő részletességgel írta le a kinti
világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a
látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli
menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte
őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert
élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az
elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.
A nővér szívesen segített, kényelembe
helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és
megdöbbenve látta:
..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,
hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem .
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak .

Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem
törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva nem csökkenthetjük őket, de ha derűnket
és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,
megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretné érezni magát,
számolja össze azokat a dolgokat az
életében, melyeket nem vehet meg semmi
pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsülje meg a
napjait, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!!

Kedves Lajos!

Nagyon örülök, hogy megint itt vagy, és hogy kedvenceid közé tetted a weboldalam. És köszönöm, hogy a szép, tanulságos és érdekes történeteiddel tovább színesíted a honlapot, ez nagyon kedves és önzetlen dolog tőled. Nekem is ez volt a célom, hogy minél több emberrel megosszam azokat az írásokat, amik számomra értékesek. Talán másoknak is hasznosak lehetnek. Meg persze élt bennem a vágy, hogy megmutassak magamból valamit a "nagyvilágnak". Persze egy internetes oldal annyira nem nagy durranás, de nekem elég. És a visszajelzések alapján talán tényleg tetszik másoknak is. Örülök, hogy te is szívesen jársz vissza és jól esnek a pozitív, biztató, kedves hozzászólásaid is. És a segítő szándékú tanácsaidat is szívesen fogadom. Gyere vissza máskor is, ha szívesen olvasgatnál, vagy találsz megint valamit, amit szívesen megosztanál.
Köszönöm, hogy itt vagy!

C.

Szia Connie !
Bocsik hogy ismét itt vok de tényleg nagyon tetszik és a kedvencek közt megtalálom midig,azért megint tettem fel egy pár idézetet legalább itt nállad egyhejen meg lehet találni öket hisz azthiszem mondtam van valahol egy oldalam de fogalmam sincs hol.Sajnos elég nehéz rátalálni az ijenféle idézetekre amik érdekesek ,vagy talán túlságosan szívhezszóló,Talán el is köszönök,nagyon szép élszakát és álmokat ,és további sok sikert a lapodhoz!
én

„A szív pillanatai
-Hahó Ész...menjél aludni!

-De miért is, Szív?

-Mert most én akarok ébren lenni, nélküled!

-Talán szerelem?

A Szív elmosolyodik, és elkuncogja magát. Majd nemet int.

-Akkor?...kérdi az Ész.

-Akkor, akkor!.....Gondolod, hogy csak akkor nincs rád szükség, ha a szerelem jön?

-Miért, nem így van?...csodálkozott az Ész.

-Bizony nem....hisz tudod vannak pillanatok, amikor minden ragyog, tiszta, és nyugodt. Szerelem nélkül is.

-Mesélj! - kíváncsiskodott az Ész.

-Meséljek?....Látom ezt még nem tapasztaltad. Ó, hogyan is tehetted

volna, hiszen Te az Ész vagy - huncutkodott a Szív.

-Figyelj jól! Ezt a pillanatot - ami lehet percnyi, vagy tarthat órákig, napokig, évekig - adhatja bármi: egy őszinte beszélgetés, egy pillantás, egy simogatás, egy hívás, egy levél, egy szép táj, egy név, egy dallam, egyszóval....ami a Szívet szólítja meg! Vagyis engem.

Az Ész hallgatott, majd megszólalt.

- Akkor ebből is kimaradok?

A Szív elmosolyodott, és így szólt.

- Igen, kimaradsz, hiszen a Te pillanataid máskor vannak!!! „

1.
Ballada

Dől a fa.
Apró fehér koporsó, arany dőlt betűk,
benne kicsiny ártatlan csecsemő.
Fehér az asszony, reszket
méhe gyümölcsét síratja - reményét -
sötét felhők alatt ballag,
hogy eltemesse azt, ami megmaradt.

Párja kíséri némán, komor
bús szemében ég a bánat.
Szíve darabokra tört, hogy kedvesét
boldogtalannak látja.
választott: az asszony, vagy a gyermek?!
Fájdalmas döntés. Az Isten nem ver meg...

Teltek a napok, nőtt a bánat,
hiába nevetett a nap, kacagott a szél,
nem tudott örülni a világ ezer apró csodájának.
Míg egy őszi esős hajnalon meg nem látta:
gyönge és félszeg volt a kicsiny fácska.
De az asszony mégis megvette.

Be is ültette a ház elébe, hogy csodálja.
Becézte, gondozta, óvta még a széltől is.
Párja boldog volt, hogy látta újra
a fényt a nő szemében, - élni akart,
már ritkábban sírt, többet mosolygott.
S ha ehhez egy platán kellett? -hát az se baj...

2.
Nőtt a fa. Nyáron árnyat adott,
télen felfogta a szelet, viharral vívott,
óvta a gondozó kezet.
Tavasszal szeleken játszott víg, friss éneket
és összel terített bíborszönyeget,
ága nyúlt a nap felé.

Elszállt sok nyár, tombolt sok tél,
míg egy deres hajnalon
sírás rázta meg a házat:
meghalt a férfi álmában.
Talán gyermekét ölelte, unokát ringatott -
mosoly ült az arcán, gyönyörűt láthatott.




Öszhajú asszony ballagott magában,
párját kisérte ki utolsó útjára
-Ó, én szép Szűzanyám, csak egy fiam lenne! -
csak egy gyermekem, támaszom lehetne
hanyatló éltemen...
Igy búsulta magát, hazafelé menet.

Susogott a platán, ahogy közeledett,
vigasztalón óvta, messziről figyelte,
gondoskodó anyját csak meg nem ölelte,
bánatosan hullott bíborszín levele.
Ahogy hozzá lépett az apró mamika,
boldog lett a szíve - hisz itt van az ő Fia!
Átölelte a fát, úgy hullatta könnyét.

3.
S vígabb napok jöttek borús idők után,
Égig ért a platán, túl látott a Tiszán,
Ezer madár talált rajta újfészkelő helyet,
Szerelmes dallal becézte a hajnali szelet.
Büszke, erős platán, szélnek meg sem hajlott.
Árnyékával óvta a picike farmot.

Gyönyörű tavasz jött, vad szelekkel,
Ezer virágával pompázott illatában,
Igézett az életigéret
Halvány kicsiny asszony csodálta fiát:
nincs nála szebb, délcegebb,
míg világ a világ!...

Ám a Vihar elküldte fiát a Tomboló Szelet,
szaggassa porrá a büszke platánt.
Törjön recsegve, sírva minden ág!-
ne csábítsa Szellő kishugát,
ne csókoljon harmatcseppet hajába.
Ne nyúljon az égre napot ölelni ága!

Míg meg nem hajol előtte a földig,
tépte, szaggatta - tört minden ág,
szétszórta ezer virágát, - nem hajolt meg!
És újra: tövestől csavarta,
dőlt a fa, robajjal sikollyal recsegve,
míg koronája földet ért....

Eltiport mindent, mi útjába állt,
romokban hevert a kicsi ház.
Meghalt a Fiu és vitte Anyját,
nem hagyta el magáhozz ölelte...
Koporsóját és fejfáját belőle faragták.
A sír nem omlott be soha

1.
A szerelem.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy fiú. A leány iskolába járt, a fiú pedig festett, zenét szerzett, verseket írt, szobrokat gyúrt, mindenféle szép dolgot alkotott.
Egyszer azt kérdezte a leány a fiútól:
- Miért szeretsz engem?
A fiú így válaszolt:
- Nem szeretlek semmiért. Nincsen semmi konkrét dolog, ami miatt szeretnélek. Vannak dolgok, amelyeket különösen szeretek benned, de egyik sem olyan dolog, ami kifejezetten az a dolog lenne, amiért szeretlek. Egyszerűen csak szeretlek, függetlenül bármilyen dologtól.
A leány elgondolkozott magában, és egy kicsit talán meg is bántódott azért, mert a fiú nem tudta megmondani, hogy miért szereti. "Akkor hogyan szerethet engem?" - kérdezte magában. "Akkor talán nem is szeret igazán!"
Törte a fejét a lány, morfondírozott, hogy hogyan is nyerhetne bizonyosságot. Végül kigondolta, hogy próbára teszi a fiút!
Azt mondta neki:
- Itt ez a festményed. Ez förtelmes, nem tetszik nekem! - és leöntötte vízzel. A festmény elázott. - Még mindig szeretsz engem?
- Igen, kedvesem - mondta a fiú. - Szerettem ezt a festményt, sokat dolgoztam rajta, nagyon sok szép emlékem kapcsolódik hozzá, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
Meglepődött ezen a leány, de nem fogadta el a választ. "Biztosan nem szerethet ennyire" - gondolta magában. "Na majd most megmutatkozik!"
- Itt ez a kottafüzeted - mondta a lány. - Nem tetszenek a zenék, amelyeket beleírtál - és a tűzbe dobta a füzetet. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezt a zeneművet, sokat dolgoztam rajta, nagyon boldogan hallgattam minden alkalommal, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.

2.
A leány most sem hitte el a fiú szavait.
- Itt ez a verskéziratod. Nem tetszenek a verseid, ne is add ki őket! - és a kéziratot is a tűzbe dobta. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezeket a verseket, sokat dolgoztam rajtuk, és soha többé nem fogom tudni ugyanígy megírni őket, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
A leány rettentő haragra gerjedt. Hogyan is hazudhat a szemébe a fiú, hogyan is mondhatja, hogy szereti, amikor már annyi kárt okozott neki? Éktelen dühében felkapta a porcelánszobrot, magasba emelte, s földhöz akarta vágni, de ekkor meglátta a fiú tekintetét. A fiú oly rezzenéstelen arccal, kedvesen, szerelmetesen nézett rá, mintha ő éppen csak nyújtózkodna. Megremegett a lány, a szobrot hirtelen visszarakta a helyére, s térdre rogyott a fiú mellett.
- Bocsáss meg nekem, bocsásd meg, hogy kételkedtem benned! - könyörgött sírva, s azt várta, hogy a fiú ellöki és a földön hagyja, és ő nem látja többé a fiút.
A fiú csak nézett rá, majd kezébe vette a porcelánszobrot, és azt mondta:
- Nincsenek dolgok, amelyek miatt szeretnélek, ezért nincsen dolgok, amelyek miatt kevésbé szeretnélek. Látod, egyetlen szavad, egyetlen gondolatod, egyetlen pillantásod milliószor többet ér bármilyen tárgynál - és a szobrot a földre dobta, szilánkjai szerterohantak a padlón.
Így folytatta a fiú:
- Ne bánd, hogy ilyen veszteség árán tudtad csak elhinni, hogy mennyire szeretlek. Nincsen a te elvesztésedhez mérhető veszteség. Minden javunkat elveszíthetjük, mégsem veszítettem el semmit, ha Te megmaradtál. Az egész ház leéghet, mégsem
veszítettem semmit, ha te megmaradtál. Árvíz pusztíthatja el a falut, mégsem veszítettem semmit; ha te megmaradtál. Mert ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy hazudtam akkor, amikor azt mondtam: szeretlek. Márpedig nem volt soha egyetlen szó sem, amit ennél komolyabban mondtam volna ki. Így hát ha ez hazugságnak bizonyulna, az egyben az én halálomat jelentené. Testemben tovább élnék ugyan, de lélekben, annak megvalósításában, AKI VAGYOK, meghalnék abban a percben. Soha többé nem kell hát félned attól, hogy akár egyetlen pillanatra is összehasonlítanálak, összemérnélek bármilyen mulandó dologgal. Így hát a válasz, akárhányszor is kérdezed, változatlan: MÉG MINDIG SZERETLEK, KEDVESEM!

A fiú és a szög.
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki
egy zacskó szöget,
hogy, mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be
egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.
Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. A elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mit a szögeket beütni a kerítésbe.

Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a krítés fájába, Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie
Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben..
Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt: ,,Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen....
Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen.

Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad.
Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad.


A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb.

A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek és bátorítanak.
Ők mindig készek téged meghallgatni, mindannyiszor, amikor neked arra szükséged van, támogatnak, kitárják előtted a szívüket.
Mutasd meg a barátaidnak, mennyire is szereted őket.
(Alessandro Manzoni)

Kedves Lajos!

Örülök, hogy idetaláltál, és hogy tetszettek a bejegyzéseim. Köszönöm a beküldött történeteidet, szintén nagyon szépek, meghatóak és tanulságosak. Bár mondtad, hogy ritkán mész vissza az oldalakra, ahová csak véletlenül tévedsz, remélem, azért ide visszatérsz majd, ha lesz rá lehetőséged. Ahogy időm engedi, mindig töltök fel valami újat, amiről azt gondolom, másokat is érdekelhet.

További szép napot kívánok!

C.

Szia Connie !
Jaj kicsit szórakozott vok hisz most kapcsolok hogy így pont a legutolsó a legelső levél és ott üdvözöltelek.De a sok szomorűbbra eg kicsit vidámabbat is küldök neked talán a Tündérértegy Tündért küldök és mégegyszer hagy gratuláljak a klassz oldalért,Szép napot!:)
én
Te mit kivánnál egy jó tündértől?

Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik házassági évfordulóját
ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben...

Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és
azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok
egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet,
én teljesítem kívánságotokat!"

"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!" -
kérte a feleség. A tündér meglengette a varázspálcáját és -
abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus
utazási iroda világkörüli útjára.

Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak
egyszer adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!"

A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és
- abrakadabra - a férj 92 éves lett!

Mi a mese tanulsága?

/A férfiak hálátlanok?! DE a tündérek nők. ..?!/

Szerintem ez a legszebb amit idáig olvastam.
A vak lány

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt.
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta
egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették
szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak
látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az
élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy
visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az
enyémek voltak.'

1.
A legjobb barát
Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond "legjobb barátom".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.

2.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..."

1.
"A Hold könnye
Egy öreg farkas élt egy erdőben. Magányos volt egész életében.. Egyetlen társa volt csupán: a sápadt Hold.

Farkas apót szerette az erdő minden lakója. Szerették őt az erdei szellemek is. A szél szívesen borzolta kopott bundáját, amit a langyos eső mosott olykor tisztára, hogy aztán a nap jótékony, meleg sugarai szárítsák meg azt. Farkas apó mégis magányosan élt. Minden éjjel kiült az erdő szélére, ahol azok különös fák nőttek, amelyeknek mintha apró csillagok izzottak volna az ágain. A hegyek fölött sápadtan ragyogott a Hold. Farkas apó csak ült az erdő szélén, hallgatta az erdei rovarok zenéjét, és gondolataiba merülve nézte a Holdat. Azon tűnődött, mi az oka annak hogy ő annyira magányos. Miért nincs egyetlen társa évek óta? Benne van a hiba? A hosszú évek megkeményítették az öreg farkas szívét, ilyenkor mégis könnybe lábadtak szemei. És oly bánatosan nézett a sápadt Holdra, hogy az is majd elsírta magát. Talán a Holdtól várta a választ. De a Hold csak ringott a csillagok alatt, örök némaságba burkolózva.
Így ment ez már hosszú esztendők óta. Mígnem az egyik téli éjjelen, amikor a Hold csak keskeny sarlóként pislogott az égbolton, farkas apónak különös érzése támadt. Mintha figyelné valaki. És a távolban, a hegyek lábánál burjánzó bokrok mögött megpillantott két apró csillagot. Nem, nem is csillagok voltak azok, hanem egy ragyogó szempár. Őt nézte.. Az öreg farkas nem mozdult. Valami szokatlant érzett a szívében. Valami ismeretlent. Alig hallhatóan dobbant egyet a szíve.. Hosszú percekig figyelték egymást, aztán a két ragyogó szem, mint fáradt szentjánosbogarak, lassan kialudtak.. A Hold is eltűnt az égről, és lassan kivilágosodott..

Farkas apó lassan hazaballagott. Aznap egész végig a különös szempár járt a fejében. És szokatlan módon valami melegség is átjárta a szívét..

2.
A következő éjjelen ugyanúgy megjelent a világító szempár. Most, mintha kicsit közelebb is lett volna, és egy sötét árny rajzolódott ki mögötte. Órákon át nézték egymást, és végül ugyanúgy eljött a reggel.

Az öreg farkas úgy érezte, színesebb lett az erdő, langyosabban fúj a szél és valahogy a madarak is vidámabban énekeltek. Alig várta, hogy leszálljon az éj. Nem kellett csalódnia. Sőt, most már még közelebb, alig kőhajításra tőle villant fel a két csillogó szem. Most már látta, ki a különös látogató. Egy gyönyörű, hatalmas, fehér farkas sziluettje rajzolódott ki. És az öreg farkas szíve egyre erősebben dobogott, egyre melegebbnek érezte azt. Tett néhány tétova lépést a másik farkas felé, de aztán megtorpant. Így érte őket a reggel.

Hosszú heteken keresztül így ment ez. Ahogyan a Hold lassan kövér koronggá hízott, úgy kerültek egyre közelebb ők is egymáshoz. És az egyik éjjelen, amikor már szinte összeért az orruk, a gyönyörű fehér farkas megmozdult, és fejét farkas apó vállára hajtotta.. Nem történt semmi több. Csak ültek az erdő szélén, és érezték, hogy valami láthatatlan erő öleli őket át, összekapcsolódnak és eggyé válnak hosszú perceken át. Farkas apónak egész testében szétáradt az a különös melegség, amit eddig csak a szívében érzett. Érezte a másik farkas bundájának illatát, és szinte együtt lélegeztek. A Hold pedig talán olyan fényesen ragyogott, mint még soha azelőtt. Amikor pedig az éj fátylát kezdték szétszabdalni a hajnal első sugarai, a fehér farkas megfordult, és a hegyek felé szaladt.. Farkas apó sokáig nézett még utána.

Hazament, és lefeküdt a barlangja előtt a hóba. Nézte a felhőket, és gondolkodott. Nem értette, mi ez a különös érzés, ami egész testét átjárja. Nem értette, mert eddig még sosem érezte.

3.
Aznap éjjel a félelem lopózott szívébe.. Mi lesz akkor, ha egyszer hiába várja az erdő szélén a fehér farkast? Mi lesz, ha nem jön el többé? Mi van, ha ez egész csak hazugság?

Ezt nem engedheti meg magának. Ekkora fájdalmat nem tudna elviselni. Maradjon csak neki a sápadt Hold. Abban sosem fog csalódni. Az az ő igazi barátja. Megkeményítette a szívét, és olyan mélyre zárta benne a melegséget, amilyen mélyre csak képes volt.

Heteken keresztül nem ment az erdő szélére. A barlangja előtt ült a tisztáson, onnan nézte a Holdat.

A fehér farkas pedig minden éjjel várta őt a szokott helyen. A Hold lassan újból elvékonyodott.. És az egyik hűvös éjjelen a fehér farkas nem tért többé vissza. A Holdnak különös, szürkés színe lett, mintha a magába zárt fájdalmát próbálná eltitkolni sikertelenül.

Farkas apó visszatért az erdő szélére. Egyedül volt. Érezte, hogy hiába keresi a csillogó szempárt. Tudta, az nem jön vissza többé. Nyugodtnak kellett volna lennie, de a melegség a szívében egyre nehezebbé vált. Szinte már fájt.. Mi történik velem? - kérdezte, és összerogyott a fájdalomtól. Kétségbeesetten nézett fel a szürkülő Holdra. És akkor a Hold belső, íves részén néhány apró gyöngyszem gördült végig, és miután egyetlen hatalmas gyönggyé dagadtak, egy könnycsepp hullott alá az égből. A Hold könnye.