Az a csillogó szempár
AZ A CSILLOGÓ SZEMPÁR
Amikor rád néztem, s te visszanéztél rám,
nem tudtam, mit rejt ez a csillogó szempár.
Ha kimondod akkor, el sem hiszem talán,
De Te csak mosolyogva álltál némán.
Már akkor tudnom kellett volna, igen!
Hisz abban a tekintetben ott volt minden!
Ha akkor tudtam volna, hogy ránk mi vár!
Mi az, mit rejt előlem az a csillogó szempár!
Nem tudtam, de mindig bíztam, reménykedtem.
A remény volt, mi a lelket tartotta bennem.
Édes csókod, érintésed nem feledtem.
Senki más nem volt soha, kit ennyire szerettem!
Már akkor tudnom kellett volna, igen!
Hisz abban a tekintetben ott volt minden!
Ha akkor tudtam volna, hogy ránk mi vár!
Mi az, mit rejt előlem az a csillogó szempár!
Majd többször észrevettem a tekinteted,
Hol te kerestél, hol meg én kerestelek.
Így került lelkünk újra egyre közelebb,
S többé nem akartad, hogy elengedjelek.
Már akkor tudnom kellett volna, igen!
Hisz abban a tekintetben ott volt minden!
Ha akkor tudtam volna, hogy ránk mi vár!
Mi az, mit rejt előlem az a csillogó szempár!
De addig nem éreztem, hogy megtört a jég,
Míg karod véletlenül hozzám nem ért.
Ilyenkor az ember már semmit sem ért,
Csak érzi, hogy ereiben lüktet a vér.
Ahogy hozzád bújtam, oly természetes volt.
Majd ajkunk oly gyorsan össze is forrt.
A csókod ismerős és perzselő is volt.
A lelkemben gyönyörű zene szólt.
Mikor kezemmel símogattam testedet,
és éreztem ahogyan Te is ezt teszed,
Akkor már egy kicsit hinni kezdtem benne,
Hogy Te is még mindig szeretsz engem.
Amikor testünk-lelkünk újból összeforrt,
Már nem számított, mi lesz, az sem, ami volt.
Nem választhat szét többé sem élő, sem holt.
Mert a helyünk mindig egymás mellett volt.
Még öleltél és cirógattál,
De már komolyan nézett rám a csillogó szempár.
Azt mondtad, ez így tovább nem mehet már.
Mert nem jó ez így, hogy mi nem vagyunk egy pár.
Már akkor mindent de mindent, tudtam, igen!
Hisz abban a tekintetben ott volt minden!
Tudtam mily boldogság az, ami ránk vár!
S hogy tiszta szerelmet rejt az a csillogó szempár!
És így is lett, azóta is együtt vagyunk.
Hol könnyen, hol nehezen, de boldogulunk!
Elválni soha többé nem akarunk,
Nem is fogunk, hisz egy az utunk!
Már réges régen tudom mindezt, igen!
Hisz a tekintetedben most is ott van minden!
Bár eltelt sokszor tíz év azóta már!
Még mindig rám ragyog az a csillogó szempár!
Sz.R.
