MESE
MESE
Egyszer volt, hol nem volt
Volt egyszer egy Tündérke.
Gondja-baja sosem volt,
Játszani ment a rétre.
Pillangókkal táncra kélt,
Fecskék hátán repült,
Vele ugráltak a szöcskék,
Aki látta, felderült.
Barátja volt minden állat,
Szerették a növények,
Akit utolért a bánat,
Véget vetett könnyének.
Még a nap is mosolygott,
Ha a réten meglátta,
Dupla fénnyel ragyogott
Tündér barátjára.
Történt aztán egy napon,
Felmászott egy virágra,
Egy fűszál épp elhajolt,
A Tündérkét eltalálta.
Habár nagyot nem esett,
Elszakadt a ruhája.
Most először kesergett,
A ruhácskát sajnálta.
Köré gyűlt az erdő népe,
Akartak ők segíteni,
De hogy tenni mit kéne,
Azt nem tudta senki.
Odaért a vén manó,
Az erdőben a legbölcsebb.
Mindjárt lesz itt újra jó,
Csak ne sírjál Tündérke!
-Hunyd le szemed! - szólt neki.
-Lásd azt, amit szeretnél!
Minden rosszat feledni!
Nem látom, hogy nevetnél.
-Lásd ruhádat, milyen volt,
Fejecskédben nézd a képet,
Nincs szakadás, sehol folt,
Ki látott még ilyen szépet?!
A Tündérke picit félve,
De a szemét nyitotta,
A ruhának épsége
Kételyeit oszlatta.
Mondta volna, hogy köszönöm,
De a manó ott sem volt,
Lelkében szétáradt öröm,
Hogy ő ilyet tanulhatott.
Ezek után minden álmát
Úgy váltotta valóra,
Megsegített minden árvát,
Kinek hogy jött kapóra.
A nyuszi hosszabb fület kért,
A borz fényesebb csíkokat,
Ki odújában el nem fért,
Kapott otthont, tágasat.
-Hát magadnak miért nem álmodsz?
Kérdezte őt a róka.
Biztos van, amire vágyódsz,
Gyorsan váltsd hát valóra!
A Tündérke eltöprengett,
Majd gondolt egy merészet,
Csukott szemmel elmerengett,
S varázsolt egy herceget.
Nem is kellett álmodnia,
A herceggel jött a szerelem,
S ki sem kellett mondania,
A boldogság is ott terem.
-Túl szép ez, hogy igaz legyen!
Eszmélt rá a Tündérke.
-Rémálmokat lát a szemem!
Meg is halnék ő érte!
Ebben a szent pillanatban
Szerelmese el is tűnt,
S ő lett vígasztalhatatlan,
Szép szemébe újra könny gyűlt.
-Esküszöm, nem kérek mást,
Csak őt kapjam vissza!
Nem kell többé álmodás,
Szívem így lesz tiszta!
-Ezt akarod, meggondoltad?
Kérdezte a bölcs manó.
-Ha nem lehet, legyek holtan!
Sírt a Tündér, zokogott.
Teljesült a kívánsága,
Álmodott egy utolsót.
Soha többé nem volt álma,
Nem is kellett, boldog volt!
Így mesélték történetét,
Ez a mese róla szólt,
A Tündérről, ki szerelméért
Lemondott az álmairól.
Sz.R.
...............
(bercci, 2010.01.22 06:06)